Jönnek a kerekeken guruló mobil hulladékudvarok
A jövőben minden, 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, az 5 ezer – 10 ezer közötti településeket „mobil udvarok”, kitelepülő járműkaravánok fogják ellátni.
A jövőben minden, 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, az 5 ezer – 10 ezer közötti településeket „mobil udvarok”, kitelepülő járműkaravánok fogják ellátni.
Egyelőre a beruházások zajlanak, a MOHU nyereségre jó ideig nem is számít. Áttörés a hulladékgazdálkodásban 3-5 év múlva lehet.
Előbb kell fizetni a számlákat, mint ahogy a bevételek jönnek, és a beruházások is forrást igényelnek – indokolta az olajcég a Mohu-ban történt tőkeemelést.
A fideszes parlamenti többség, valamint az Orbán-kormány olyan sok ponton sértett érdekeket és a gyanú szerint jogelveket is az új hulladékgazdálkodási rendszerrel, hogy idővel az igazságszolgáltatás valamelyik bugyrában még alá is áshatják a Mol jogosultságait.
Nem éri meg visszavásárolni az autóbontóknak a MOHU-tól a roncsokat, amikből előtte kimazsolázták a jó pénzért eladható alkatrészeket. Ráadásul alacsony árakat szabtak a bontási tevékenységre is.
Drasztikusan növeli a cégek költségeit és vele az inflációt, kurtán-furcsán ítélték oda a koncessziót, feltűnően kedvező lépéseket tesz az érdekében a kormányzat, sokan kételkednek a sikerében – sorakoznak a kérdések a most szombaton induló új hulladékrendszerrel kapcsolatban, amelyet 35 évre kapott meg a Mol Nyrt. Mit vesz majd észre ebből egy mezei állampolgár, és egy hulladékát felelősen kezelni kívánó vállalkozás? Tényleg azért drágultak a sokszorosukra a környezetvédelmi termékdíjak, és módosították úgy a jogszabályokat, hogy kedvezzenek a kormány kedvenc olajcégének? Mire készül hulladékfronton a Mol? Nagyok az ambíciók, de nem örülhet mindenki felhőtlenül.
Az Alkotmánybíróság egyhangúlag döntött a beadványról.
Energiaügyi Minisztérium: júliustól jön az új hulladékgazdálkodás és a gyártóknál a szennyező fizet elve.
A hulladéktörvény vonatkozó pontjai szerint, ha a koncesszió jogosultja 2022 december 31-ig nem tudja felmutatni az összes engedélyt, illetve nem rendelkezik az országos hulladékrendszer működtetéséhez szükséges kapacitásokkal, a koncessziós szerződés semmis.
Az olajcég a nyáron 35 évre nyerte el az állami koncessziót az elsősorban lakossági, települési szemét begyűjtésére, a feladatot jövő júliustól veszi át.
Az előkészületek késésben vannak, és az országos hulladékgazdálkodási koncessziót elnyerő Mol fővárosi leányvállalatának talán még engedélye sincs.
Az országgyűlés törvényalkotási bizottsága a 35 éves koncessziót elnyerő Mol-cég segítségére sietett.
MOHU lesz a neve annak a cégnek, amely 2023 júliusától összefogja és irányítja országszerte a Mol hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatait.